A féltékenységnek van egy bizonyos egészséges szintje, vagyis nem feltétlenül szitokszóról beszélünk. Teljesen természetes, hogy birtokolni akarjuk azt, akibe szerelmesek vagyunk, és adott esetben akár még profitálhatunk is ebből az érzésből, ha csupán alkalmi, ritka jelenségről van szó a stabil kapcsolatban: arra emlékeztetheti a feleket, hogy ne vegyék túlságosan természetesnek a másikat vagy az egész viszonyt. Ezáltal még előre is léphet a kapcsolat, ha észrevesszük, hogy a szomszédban lakó csinos szőke rámosolyog a férjünkre – persze csak ha maximálisan megbízunk a férjben.

Sok esetben azonban a féltékenység nem áll meg ezen a szinten, és szép óvatosan beúszik a mindennapokba. Ezek már sokkal intenzívebb és irracionálisabb érzések, és ha valakit egyszer elkapott a spirál, az nehezen keveredik ki belőle. Ezekben az esetekben nagyfokú bizalmatlanság húzódik meg a háttérben: sok féltékeny partner gyakran nem is a másikban nem bízik, hanem saját krónikus önbizalom-hiányát vetíti ki társára. Aki természetesen gyakran nem is érti, miért számoltatják el percre pontosan az idejével, döbbenten néz maga elé, amikor meggyanúsítják a kollégájával, és egyre dühösebben nyomkodja ki a folyamatosan rezgő telefont a céges meetingen, amelyről véletlenül elfelejtett előre beszámolni otthon. Az ilyen típusú viselkedés előbb-utóbb törvényszerűen hatalmas vitákhoz és veszekedésekhez vezet, hiszen az ártatlanul meggyanúsított fél megalázónak, sértőnek érzi az állandó ellenőrzést és vádaskodást. És mondani sem kell: az ilyen helyzetből sokan menekülni akarnak, aminek gyakran tényleg egy harmadik kínálja a legkézenfekvőbb útját… Mindez valahol érthető is, hiszen ki szeret folyamatosan pengeélen táncolni, ráadásul úgy, hogy nem adott erre okot? (Ha adott, az persze más kérdés.)

Ha úgy érezzük, kezd rajtunk eluralkodni a féltékenység, próbáljunk meg gátat szabni érzéseinknek még azelőtt, hogy azok tönkretennék a mindennapokat. Gondoljuk át, hogy miért vagyunk féltékenyek? Esetleg korábbi kapcsolatunk rossz tapasztalatai indítanak minket állandó önmarcangolásra, ami aztán ahhoz vezet, hogy kikergetjük társunkat a világból? Könnyen meglehet, hogy egy korábbi megcsalás miatt félünk az újabb sérüléstől, még akkor is, ha jelenlegi partnerünk soha nem adott erre okot. Ebben az esetben szomorú hírünk van: még nincs túl az előző kapcsolatán – nem feltétlenül az előző szerelmén, hanem magán a viszonyon és azon, ahogy az befejeződött. Ha pedig még nincs túl az előző kapcsolatán, nem volt kész a jelenlegire sem. Sürgősen próbáljon meg erőt venni magán, ha meg szeretné tartani mostani partnerét, ha ugyanis ő is rájön erre, az garantáltan további konfliktusok forrása lesz!

Mindebben sokat segít, ha arra koncentrál, ami a valóságban történik. Mennyire realisztikus a fenyegetettség? Milyen jelek utalnak arra ténylegesen, hogy kapcsolata veszélyben van, és partnere mások hálójába került? Vigyázzon: a valóság nem feltétlenül azonos azzal, amit ön a fejében kikombinált, és néha még a látszat is csal. Ha nem bízik önmagában, emlékeztesse magát arra, hogy partnere szereti önt, és nem véletlenül van ön mellett. Amennyiben ez sem elég, kérjen tőle megerősítést, de ne rontson ajtóstól a házba, és főleg ne erőszakoskodjon! Ha nyíltan beszélnek a témáról, lehet, hogy könnyebben megoldják a helyzetet.