A férfiak korán halnak

A férfiak korán halnak

Szerte Európában rövidebb életkort érnek meg a férfiak a nőknél. Ennek legfőbb oka egy új kutatás eredményei szerint a dohányzás. A dohányzás kétszer annyi férfi életét követeli, mint az alkoholizmus.

Néhány kutató véleménye szerint a férfiak magas halandósága – a nőkéhez viszonyítva – biológiai okokkal magyarázható. Egy nemrégiben közzétett tanulmány adatait elemezve azonban a BBC ennek cáfolatáról ad hírt.

Gerry McCartney kollegáival a brit Egészségkutatási Intézet számára készített tanulmányáról nyilatkozva elmondta: kutatásaik nem egyszerű biológiai háttérről tesznek tanúbizonyságot. A tény az, hogy a férfiak körében jellemző magas halálozási mutatóknak alapvetően társadalmi okai vannak, legfőképpen pedig a dohányzás áll az adatok hátterében.

A kutatók a WHO adatait elemezve úgy találták, hogy a dohányzás kétszer annyi férfi életét követeli, mint az alkohol, illetve hogy a dohányzás a halálesetek megközelítőleg feléért (!) tehető felelőssé. Az sem mellékes megállapítás, hogy míg Ukrajnában és Litvániában évente nyolcszázzal több férfi hal meg, mint nő – százezer főre vetítve –, addig Nagy-Britanniában ez a szám kétszáz.

A tanulmány eredményei arra engednek következtetni, hogy az elkerülhető halálesetek mögött társadalmi okok állnak – jól példázzák ezt például a Litvániában kapott adatok, illetve a máltai eredmény, ahol a férfiak hetvennégy százaléka a dohányzás következményeképpen veszíti életét.

A kutatók szerint a halálozási statisztika változása elsősorban a dohányzási szokások megváltozásával érhető el – konkrétan a dohányzás elhagyásával.

Magyarországon a középkorúak halálozásáért elsősorban a daganatos betegségek tehetők felelőssé, melyek kiváltó oka gyakran a dohányzás. Az idősebbek haláloki statisztikáit a szív-és érrendszeri betegségek vezetik, melyek hátterében szintén gyakran a dohányzás szenvedélye áll.

 

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár