A meddőség az egész családot érinti

2011.12.09. - Írta: Dr. Vereczkey Attila

A meddőség az egész családot érinti

Magyarországgal kapcsolatban egyre gyakrabban halljuk, hogy csökken az emberek gyermekvállalási kedve. Egy budapesti meddőségi klinika szakemberei azonban a népesség azon 10%- val találkoznak, akik kitartóan, sőt sokszor elkeseredetten vágynak arra, hogy szülővé váljanak.

„Ez a 150.000 fogamzási problémával küzdő pár hazánkban egy olyan csoportot jelent, akiknek nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is megterhelő a gyermektelenség. Azonban fontos kiemelni, hogy nemcsak ők érintettek ebben a nehéz helyzetben, hanem a családjuk mellett közeli hozzátartozóik, barátaik, tehát az egész mikrokörnyezetük, akivel a problémájukat megosztják. Ez a probléma ugyanis megterheli a párok szüleit is, akik szeretnének nagyszülőkké válni, de közvetve számos más kapcsolatukra is kihat, ezért is fontos, hogy a meddő párok minden segítséget megkapjanak, hogy gyermekük születhessen. Ehhez azonban nemcsak a család, hanem a segítő szakemberek összefogására is szükség van, ezért is szükséges komplex szemléletű meddőségi klinikák létrehozása. Ma ugyanis már egyértelműen bizonyított, hogy a meddőségnek hátterében számos eltérő ok húzódhat, ezért rendszerszemléletben kell gondolkoznunk erről a betegségről, hogy hatékonyan tudjuk gyógyítani. Az egyik páciensnek például lehet, hogy azzal tudunk segíteni, ha endokrinológusunk segít a hormonszintje szabályozásában, míg egy másiknak esetleg a petevezetékei vannak elzáródva, neki tehát egy másik szakember segítsége szükséges. Azonban sokszor a kivizsgálás alapján bebizonyosodik, hogy férfi meddőségről van szó, ilyenkor a biológusaink segítségével mesterséges úton juttathatjuk a spermiumot a petesejtbe az úgynevezett ICSI eljárással. Ráadásul nálunk már elérhető egy új genetikai szűrővizsgálat, amely képes még visszaültetés előtt megvizsgálni az embriót, hogy mentes-e a kromoszóma számbeli eltéréseiből fakadó megbetegedésektől. Ez az eljárás sajnos jelenleg még nem OEP támogatott, pedig sokkal kevesebb ciklusból is megfoganhatna a baba, ami anyagilag és érzelmileg is kisebb terhet róna a párokra”

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár