Fogaink ellensége is a cigaretta

2011.04.21. - Írta: DÁ

Fogaink ellensége is a cigaretta

Közismert, hogy a dohányzás növeli a szívbetegségek és az agyvérzés kockázatát, károsítja a tüdőt és a légutakat, nők esetében jóval nagyobbá teszi a koraszülés esélyét. Emellett egy friss kutatás tanúsága szerint a fogakat és az ínyt is a lehető legnagyobb mértékben roncsolja.

Amerikai tudósok készítették el nemrég azt a tanulmányt, amely először vizsgálja átfogóan a dohányzás és a szájüreg betegségeinek kapcsolatát. A kutatásban összesen 13.650, tizennyolc éves vagy idősebb ember vett részt, és az eredmények szerint a dohányosoknál négyszer gyakrabban jelentkeznek hasonló problémák, mint azoknál, akik nem rabjai a cigarettának.

Nem meglepő, hogy a naponta elfüstölt cigaretták száma és a szóban forgó betegségek kialakulásának esélye szoros összefüggésben vannak egymással. Azok körében, akik napi fél doboz fölé mentek, háromszor nagyobb gyakorisággal diagnosztizáltak különböző fog- és ínybetegségeket, mint a napi kilenc-tíz szál alatt maradóknál.

„Ó, én csak pipázom vagy szivarozom”, hallani gyakran kifogásként, de a kutatás rossz hírekkel szolgál azok számára, akik ezzel nyugtatják magukat: a pipa és a szivar közel ugyanolyan káros a fogakra és az ínyre, mint a cigaretta. A pipások és szivarosok körében is háromszor gyakrabban fordultak elő különböző rendellenességek, mint a nemdohányzóknál, és a vizsgált körben átlagosan négy foguk hiányzott a harminckettőből.

A dohányzás negatív hatásai természetesen nem merülnek ki ennyiben. A káros szenvedély következtében mind az oxigén, mind a tápanyagok nehezebben jutnak el a fogíny szöveteibe, ezáltal is csökkentve azok ellenállóképességét, vagyis a dohányosok sokkal könnyebben elkapják a különböző szájfertőzéseket is. Esetükben e betegségek nehezebben is gyógyíthatók.

Ami a szájüreget érintő daganatos megbetegedéseket illeti, a száj-, nyelv-, ajak- vagy torokrákban szenvedők elsöprő többsége, mintegy 90 százaléka dohányos. Ebben az esetben szintén nem lehet érv a szivar és a pipa, ugyanis itt sincs különbség, még akkor sem, ha az illető nem tüdőzi le a füstöt. A rák kockázata még inkább megnő, ha a dohányzás mellé rendszeres alkoholfogyasztás is párosul.

Akik le akarnak szokni a dohányzásról, ma már számos segédeszköz és módszer között válogathatnak a különböző tapaszoktól kezdve a nikotinos rágógumikon át egészen az akupunktúrás terápiáig. A fogorvosok még egy tippet adnak: ajánlatos minél gyakrabban fogat mosni, az ezután jelentkező friss és tiszta érzés ugyanis csökkenti a cigaretta utáni vágyat. Jó hír, hogy a leszokást követően idővel normalizálódik a helyzet a szájüregben, és némi idő elteltével a dohányzást abbahagyók is ugyanolyan esélyekkel néznek szembe a fenti károsodásokkal, mint a nemdohányzók.
 


Szakértőink

Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta



Bezár