A halláskárosodás és a szellemi képességek időskori csökkenése közötti összefüggést eddig alighanem azért nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani, mert a két terület szakemberei viszonylag keveset egyeztettek egymással. A területen áttörést hozó vizsgálatokat egy célirányosan az öregedést kutató, több mint hat évtizede létező baltimore-i szakklinikán végezték el. A több mint két évtizeden át zajló kutatás során végre sikerült kimutatni a jelenségek között fennálló kapcsolatot.

A vizsgálatokat végző szakemberek 639 idős ember egészségi állapotának változásait kísérték figyelemmel évi vagy kétévi átfogó felülvizsgálatokkal. Megállapították: a résztvevők körében magasabb arányban szenvedtek időskori elbutulástól azok, akik már a kutatás kezdetén is rendelkeztek valamilyen szintű halláskárosodással. Minél súlyosabb fokban károsodott az illető hallása, annál inkább nőtt az évek múltával a demencia kockázata is.

A kutatók szerint rengeteg érintett nem foglalkozik a szükséges mértékben a halláskárosodással, mert a folyamat hosszadalmas, mondhatni alattomos. Sokakban nem is tudatosul, hogy romlik a fülük, még akkor sem, amikor orvosi vizsgálattal már kimutatható a károsodás, illetve az is megállapítható, hogy a probléma a későbbiekben akár sokkal komolyabbá is válhat.

Egyelőre ismeretlen, pontosan milyen módon erősíti egymást a két szóban forgó folyamat. A vizsgálatot végzők szerint az egyik lehetséges magyarázat, hogy a hangok megfelelő értelmezése hosszabb távon egyszerűen „túlterheli” a halláskárosodott emberek agyának megfelelő részeit, és ezáltal sokkal sérülékenyebbé válnak a demenciával szemben. Szintén hozzájárulhat az aggkori elbutuláshoz, hogy a csökkent hallású idős emberek szociálisan elszigetelődnek, hiszen nem tudnak megfelelően kommunikálni családjukkal, barátaikkal. Ez pedig bizonyítottan növeli az időskori elbutulás egyes fajtái, így például az Alzheimer-kór és egyéb kognitív rendellenességek kockázatát.