Mikor magas a vérnyomás?

- Írta: dr. Vályi Péter, kardiológus

Címkék: vérnyomás
Mikor magas a vérnyomás?

A magas vérnyomás az egyik leggyakoribb, rendszeres gondozást, ellenőrzést igénylő betegség. A statisztikai adatok szerint a 18. életévüket betöltött emberek 18-25%-ának magas a vérnyomása, ha magasnak a 140/90 Hgmm-es, vagy az azt meghaladó vérnyomást tekintjük.

Ma a 140/90 Hgmm-es, értéket azért tartjuk választó vonalnak, mert korábbi, több százezer beteg tartós megfigyelése során szerzett adatok szerint ennél az értéknél duplázódik meg a magas vérnyomással kapcsolatos szív- és érrendszeri szövődmények száma, a 110/70 Hgmm-es vérnyomásértékkel összehasonlítva.

Vérnyomásméréskor két vérnyomásértéket határozunk meg: az első a szív összehúzódását követően az érpályába kilökött vérmennyiség és az ütőerek (artériák) kölcsönhatása következtében keletkező úgynevezett szisztolés érték, a másik az úgynevezett diasztolés, vagy „per” érték, amely a szív elernyedését követően mérhető. Ez utóbbi annak a következménye, hogy a szív összehúzódásakor a kilökött vérmennyiség egy része a szívből kiinduló rugalmas falú főverőeret (aortát) kitágítja, itt tárolódik, és amikor a szív elernyed ez a vérmennyiség fogja a folyamatos véráramlást biztosítani (ha nem így lenne, akkor minden egyes szívelernyedés idején leesne a vérnyomásunk, és megszédülnénk, vagy elájulnánk). A vérnyomást higanyos vérnyomásmérővel, vagy ún. digitális, félautomata, vagy automata vérnyomásmérővel mérjük. A vérnyomást legalább 10 perces pihenést követően, ülő helyzetben, megtámasztott háttal, szilárdan alátámasztott, asztalra helyezett alkarral, megfelelő méretű, felkarra helyezett mandzsettával mérjük.

A csuklón, illetve az ujjon mérő műszerek pontatlanok. Alkalmanként kétszer mérjük a vérnyomást, és a két mért érték átlagát tekintjük az aktuális vérnyomásértéknek (ha a két érték között 4 Hgmm-nél nagyobb különbség van – akár a szisztolés, akár a diasztolés értékben – addig mérjük a vérnyomást, ameddig a két érték között csak a megengedett különbség van). Azért fontos megfelelő a vérnyomásmérés hangsúlyozása, mert a magas vérnyomás gondozása során egyre inkább a beteg által otthon mért értékeket is figyelembe vesszük.

Hangsúlyozni kell, hogy a 140 Hgmm-es, vagy azt meghaladó szisztolés és/vagy 90 Hgmm-es, vagy ennél nagyobb diasztolés (mindig a magasabb értéket vesszük figyelembe) vérnyomásérték nem azonos a gyógyszeres kezelés elkezdését szükségessé tevő, vagy a kezelés során elérendő vérnyomással. Amennyiben ismételt vérnyomásméréssel (legalább 1 hetes különbségű, 3 különböző időpontban mért értékek alapján) magas vérnyomást állapítunk meg, azt kezelni kell. A magas vérnyomásnak az esetek 90-95%-ában nincs kimutatható szervi oka, és ilyenkor magasvérnyomás-betegségről beszélünk. Viszonylag ritkán van a magas vérnyomásnak kimutatható szervi oka, (vesebetegség, belső elválasztású mirigyek – mellékvese, pajzsmirigy stb. – betegsége, érbetegség stb.), ilyenkor az ok megszűntetésével megszűntethető, vagy jelentősen csökkenthető a magas vérnyomás.

Hozzászólások

Apazomb | 2020-06-22 13:26

levitra 20 mg precio espana https://cialibuy.com/ - Cialis Cialis Vademecum Precio Cialis Generic Cialis India Pharmacy

cialis online | 2020-07-09 19:53

cialis alcohol surriguenind https://ascialis.com/# - Cialis boorordigree What Is Amoxicillin Rx655 CafAmams Cialis chuttycync Amoxicillin Dose For 40 Lbs

best place to buy cialis online reviews | 2020-08-11 13:43

Foro Priligy 30 Mg boordZodia https://agencialisto.com/ - buying cheap cialis online gabagoxy Propecia Altere Manner Thethy Cialis Enrofs Cialis Kaufen Online

buy cialis online with a prescription | 2020-08-19 09:29

achat cialis serieux surriguenind https://apcialisz.com/ - Cialis boorordigree Achat Cialis Montreal CafAmams Cialis chuttycync Cialis Zur Taglichen Einnahme

Starrop | 2021-06-03 22:09

cialis tablets for sale

Starrop | 2021-06-19 16:12

finasteride 1mg tablets for sale

Starrop | 2021-07-02 01:33

kamagra en hipertension pulmonar

Starrop | 2021-07-30 03:29

cialis without a prescription
Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár