Õsszel a helyzet megváltozik. Jól ismert a szülők és a gyermekorvosok körében, hogy az ősz a hurutos köhögések, a nyálkás, esetleg gennyes orrfolyások időszaka. A gyermekek a közösségekben egymást fertőzik, és a gyengébb ellenálló képességűek gyakrabban betegszenek meg. Ezek a betegségek általában nem súlyosak, néhány napig tartó torokfájás, orrfolyás, rossz közérzet, esetleg láz jellemzi őket, és viszonylag hamar gyógyulnak. A kórokozók az esetek messze döntő többségében légúti vírusok. Ezek a vírusok máskor is jelen vannak a levegőben, a torokban, orrban, betegséget azonban csak bizonyos feltételek esetén okoznak.
Régi megfigyelés, hogy a „megfázás” légúti betegséget von maga után. A két dolog összefüggése nyilvánvaló, a magyarázata ugyanakkor nem is olyan egyszerű. Meghűléskor a nyálkahártyák és a bennük keringő vér hőmérséklete is valamelyest lecsökken. Ilyenkor megváltozhat az adott terület lokális védekező képessége, a helyi immunitás. A szervezet épségét, egészségét egy dinamikus egyensúlynak kell elképzelnünk, amely során az immunrendszerünk helyi és általános szinten egyaránt folyamatos harcot vív a „betolakodó” kórokozókkal szemben. Akkor veszít csatát az immunrendszer, ha vagy a kórokozók mennyisége, virulenciája nő meg, vagy ha a külső-belső körülmények magát az immunrendszert gyengítik meg.
Megfázáskor az utóbbiról van szó. Adódik a kérdés, hogy mit lehet ilyenkor tenni, illetve hogyan lehet ezt a helyzetet megelőzni?

Meg­elő­zés

A megelőzés az egyszerűbb és a hatékonyabb: el kell kerülni a meghűléseket az évszaknak megfelelő, réteges öltözködéssel, szoktatni kell szervezetünket az időjárás változásaihoz edzéssel, a szabad levegőn való tartózkodással. Jó hatású a C-vitamin tartalmú, változatos étrend, illetve a hurutos időszakban magának a C-vitaminnak az adagolása.
Ha már kialakultak a meghűlés fentebb leírt, egyébként jól ismert tünetei, a kezelést haladéktalanul meg kell kezdeni, hogy a szövődményeket megelőzhessük, és minél gyorsabb gyógyulást érhessünk el.
A kezelés eszközei az orrnyálkahártya duzzanatát csökkentő, ún. lohasztó típusú orrcseppek, a lázcsillapító, gyulladáscsökkentő gyógyszerek, lokális fertőtlenítő oldatok, spray-k. Nem helyes azonnal antibiotikumhoz fordulni, részint azért mert a vírusfertőzésekben amúgy is hatástalanok, részint, mert a normális bakteriális torokflóra elpusztításával mintegy kiszelektálják a rezisztens, nagyon ellenálló és agresszív kórokozó törzseket, amelyeket aztán igen nehéz legyőzni.
Nem helyes gyakorlat a kellő indok nélküli antibiotikum kezelés a mellékhatások, az allergizálódás veszélye miatt sem.

Szö­vőd­mé­nyek

Más a helyzet a szövődmények esetében. Ha az egyszerű megfázást, náthát arcüreggyulladás, középfülgyulladás, tüszős mandulagyulladás, vagy akár bronchitis, tüdőgyulladás követi, be kell vetni az antibiotikus fegyvertárat, mivel ilyenkor a vírusinfekciót általában bakteriális „felülfertőzés” követi. Ekkor legtöbbször ún. tapasztalati, „preszumptív” terápiát folytatunk, vagyis a kórképben leggyakoribbnak tartott baktérium-törzsek elleni készítményt adunk. Ha van rá mód, természetesen igyekszünk a kórokozót azonosítani és célzottan kezelni a beteget.
A szövődmények a legifjabb és az idősebb korosztályt fenyegetik elsősorban, ezért ezekben a korcsoportokban alkalmazzuk leginkább a különböző védőoltásokat, mint pl. az influenza, a pneumococcus-fertőzés ellenit.
Megfelelő életmóddal, az egyszerűbbnek látszó esetek komolyan vételével elejét vehetjük a súlyos, életveszélyes állapotoknak.