A betegség kétféle típusa
Az inzulin felfedezése (1922.) alapvetően megváltoztatta a gyermekkorban kezdődő cukorbetegek életkilátásait is, most már ezek a betegek is évtizedeket éltek inzulin adás segítségével. Igaz, a súlyos ér-, és idegi szövődmények megrövidítették élettartamukat és életminőségük jelentős romlását (látásromlás, veseelégtelenség, stb.) is okozták. Tudományos bizonyíték arra, hogy a cukorbetegség nem egységes kórkép, a saját inzulin vérben meghatározott pontos mérése óta létezik. Az 1950-es évek végén sikerült a vérben a hasnyálmirigy úgynevezett béta-sejtjei által termelt inzulint kémiai, izotóp módszerrel meghatározni. Ekkor derült ki, hogy a zömmel gyermekek, vagy fiatal felnőttek vérében a diagnózis pillanatában már nincs saját inzulin, míg az idősebb betegek gyakran bőséges inzulintermeléssel rendelkeznek.
Bár az elnevezések sokat változtak, ma is ez az alapvető különbség az inzulin hiányos (1-es típusú), illetve az inzulin rezisztens (2-es típusú) cukorbetegek között.
Később kiderült, hogy a kórlefolyás is alapvetően különbözik, mert az 1-es típusban „autoimmun” folyamatról van szó, vagyis a szervezet hibás felismerés következtében elpusztítja a saját béta-sejtjeit. A 2-es típusban kifejezett öröklődési (genetikus) tényezők mellett a környezeti ártó hatásoknak van nagy szerepe (ülő életmód, helytelen, zsírdús, kalóriagazdag táplálkozás). Ezen betegekben az egyik biológiai kórok a szövetek inzulin iránti érzéketlensége, vagyis az inzulin rezisztencia. Ezért a szervezet – amíg csak erre képes – kénytelen több inzulint termelni, hogy a magasabb inzulin koncentrációval megpróbálja biztosítani a szervezet cukoregyensúlyát. Ezért az ilyen betegek vérében, a betegség kezdeti szakaszában általában túlzottan sok inzulin termelődik.
Míg régebben – elsősorban az 1-es típusú betegek életét – a heveny szövődmények fenyegették, addig ma az idült komplikációk veszélyeztetik ezen betegek élettartamát. Idetartoznak a már említett súlyos látásromlás, vesekárosodás, idegi bántalmak, illetve – elsősorban a 2-es típusú cukorbetegekben – a keringési katasztrófa állapotok (szívinfarktus, stroke).
Metabolikus szindróma
Az eltelt évtizedekben a cukorbetegség szemlélete, és persze kezelése rengeteget változott. Kiderült, hogy a cukorbetegek 75%-a keringési betegségekben hal meg, közöttük 50%-os a magas vérnyomás előfordulása. Így nem meglepő, ha neves amerikai diabetológusok szerint a 2-es típusú diabetes olyan idült szív- és érrendszeri betegség, amelyhez emelkedett vércukor csatlakozik. Ezen utóbbi meghatározás egyúttal jelzi azt a gyökeres változást, ami a cukorbetegség mai felfogását jelenti. Amíg sok évtizeden át beteg, és orvos kizárólag a cukorbetegséget gyógyította, nem sokat törődve e betegek magas vérnyomásával, gyakori kóros zsír értékeivel, általában jelentős súlytöbbletével, addig a mai orvos ezen betegeket sokkal tágabb optikával szemléli és kezeli.
Ezt a megváltozott szemléletet egy 1988-ban ismertetett koncepció tette nagymértékben lehetővé. Ekkor egy kaliforniai kutató azt az elképzelését ismertette, hogy számos – addig szerteágazó – anyagcsere és keringési kóros elváltozást közös kórok magyaráz. Reaven professzor úgy vélte, hogy a szövetek inzulin iránti érzéketlensége magyaráz meg minden egyéb kóros elváltozást, így a magas vérnyomást, a zsíranyagcsere, szénhidrát anyagcsere zavart, a férfias, almaformájú hasi elhízást. Ezt a tünetegyüttest metabolikus szindrómának nevezzük. Mindezen kóros eltérések együtt halmozott kockázati veszélyt jelentenek szívinfarktus, és a stroke irányába.
A holisztikus ellátás
Az eredeti elképzelést később sokan támadták, nagyon sok újabb elmélet vált ismertté, de az tény, hogy a szindróma tipikus jegyeit hordozó egyének köztünk járnak, különböző felmérések szerint a felnőtt lakosságban arányuk eléri a 25–30%-ot!
Kiderült, hogy a 2-es típusú cukorbetegek mintegy 85%-a jelentősen túlsúlyos, hordozza a metabolikus szindróma legalább két jellegzetes tünetét. Más szóval ez azt jelenti, hogy ezek a betegek nemcsak cukorbetegek, hanem egy sor egyéb anyagcsere és keringési rendellenességgel is rendelkeznek, vagyis az őket kezelő orvosnak mindezekre tekintettel kell lennie. Úgy mondjuk, hogy őket „holisztikus” ellátásban kell részesülniük (holisztikus = teljes, minden).
Ezért ma már nem lehet megelégedni kizárólag a gyomori vércukor mérésével kontroll vizsgálat esetén, hanem valamennyi fenti paramétert vizsgálni, és persze kezelni kell. Ráadásul újabban kiderült az is, hogy az étkezés utáni vércukor értéke legalább olyan fontos érték, ha nem fontosabb, mint az éhgyomri, mert ennek kóros volta látszik inkább megjósolni a szív- és érrendszeri katasztrófa állapotokat.
Teljes életet!
A 80 éve alkalmazott inzulin kezelés mára olymértékben modernizálódott, hogy már nemcsak az emberi inzulinnal azonos kémiai szerkezetű inzulint adhatunk, hanem ún. inzulin analógokat is alkalmazunk, amelyek – a kémiai szerkezeten történő változtatások következtében – beadás után 5 percen belül felszívódnak a véráramba. Ilyen analógokból ma már nemcsak ultragyors hatásúak, hanem 24 órán át egyenletesen hatók is léteznek.
A beteg által végzett vércukor önellenőrzés hazánkban is olcsón hozzáférhető és legalább olyan fontos a betegek optimális kezelésében, mint a legkorszerűbb inzulin készítmények. Ehhez hozzátartozik a betegek rendszeres oktatása. Ma már rendelkezünk kitűnő tablettás szerekkel is, ezeket kizárólag 2-es típusú betegeknek adjuk, olyanoknak, akiknek megfelelő mennyiségű saját inzulinjuk van még.
Összességében elmondhatjuk, hogy a cukorbetegek élettartama – hála a korszerű ellenőrzési és kezelési technikáknak – ma semmivel sem rövidebb, mint az anyagcsere egészséges embereké. Életminőségük is sokat javult, megvalósulni látszik az Egészségügyi Világszervezet néhány éve meghirdetett jelszava: „teljes életet a cukorbetegség ellenére!”
Sajnos, a cukorbetegség földünkön rohamosan terjed, elsősorban a 2-es típus. Ez a forma ma a gyermekek és serdülők között is egyre gyakoribb, aminek fő oka a kövérség terjedése. Ezt a rest életmód, kevés mozgás, kalóriadús táplálkozás okozza, persze genetikai okok talaján. Tennünk kellene valamit a megelőzésért, annál is inkább, mert mint láttuk, távolról sem csak cukorbetegségről van szó, hanem súlyos szív- és érrendszeri betegségekről.