X. Rózsaszín Lánchídi Séta a mellrák ellen

2011.09.21.

X. Rózsaszín Lánchídi Séta a mellrák ellen

Idén októberben tizedik alkalommal kerül sor arra, hogy a mellrák elleni harc hazai szimbólumaként a rózsaszínre világított Lánchídon több ezer ember sétál át az Egészség Hídja Összefogás Egyesület szervezésében - 2011-ben is Schmittné Makray Katalin fővédnöksége alatt-jelentette be Körtvélyes Éva, az Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnöke a kedden megtartott éves kampánynyitó sajtótájékoztatón.

2011. október 2-án, vasárnap a Magyar Tudományos Akadémia előtti szabadtéri színpadon 18 órától várják programok az érdeklődőket: a Zumba fittness flash mobot szervez, amihez csatlakozhat minden zumbarajongó, lesz jeltánc, megjelennek a Dumaszínház humoristái, és a korábbi évekhez hasonlóan számos neves énekes és előadőművész lép fel a bő kétórás színpadi összeállításban. Emellett a korábbi évekhez hasonlóan lesznek szűrések – többek között a Patika Magazin jóvoltából - , önvizsgálat-tanítás, tanácsadás az Anita Hungária munkatársainak segítségével.

Körtvélyes Éva bemutatta az egyesület új aktivistáját, Kozó Lizát, aki 28 évesen szembesült a mellrákkal és túlélőként arcát adta az idei hídsétára készült – hazánkban egyedülálló - „Nagy mell - kis mell - nincs mell – Neked mi fontos?” kampányhoz Tóth Gabi és Ungár Anikó mellett.
Liza elmondta: saját példájával szeretné a fiatalok és minden korosztály figyelmét felhívni arra, hogy a rák nem válogat fiatalok és idősek között, ugyanakkor az ő esete azt is mutatja, hogy fel lehet épülni és lehet teljes életet élni.

Közel 5%-kal több behívott nő ment el mellrák szűrésre 2011-ben, mint a korábbi években, így ma az országos átlag kb. 46% - mondta dr. Paller Judit, megbízott országos tiszti főorvos, majd hozzátette, hogy még mindig hatalmas különbségek vannak az egyes megyék között. A tiszti főorvos hangsúlyozta: a szűrés egészséges embereknek szól, ezért kell rendszeresen elvégezteni, hogy mindig egészségesen is távozzunk.

Dr. Balogh Mária, a Janssen-Cilag kommunikációs menedzsere elmondta, a gyógyszergyártó cég mint az Egyesület egyik alapító támogatója annak ellenére tart ki a mellrák elleni küzdelem mellett, hogy nincs ilyen típusú készítménye, de vállalati szinten is nagyon fontosnak tartják az ügy támogatását.

A híd rózsaszín kivilágításáért felelős GE Healthcare képviseletében Herenyik Ildikó, technológia fejlesztési menedzser egy mellrák ellenes innovációs versenyre hívta fel a figyelmet, amelyre hazai kutatócsoportok és cégek jelentkezését várják. Bejelentette az idei Partnerlánc dolgozói egészségkampány indulását is, melyet az Összefogás a GE-vel közösen indított el három éve, és ma már közel 20 cég, több mint 100 ezer alkalmazottjával vesz részt benne a dolgozók egészségtudatosságának javítása érdekében.

A mellrák kampány fontos részét képezik idén is az egyesület partnereinek rózsaszín termékei, amelyekkel a minél szélesebb réteg elérése a cél. Ebben az évben a Fiskars limitált szériás rózsaszín ollókkal támogatja az Egyesület munkáját; a Skiny rózsaszín alsónemű-szettel; a Vileda pedig rózsaszín gyorsfelmosóval és hozzátartozó csavarókosaras vödörrel. Támogatóink között tudhatjuk idén ismét a Roche-t és a Magyar Telekomot is.

A színpadi programok és a Hotel Sofitelben tartandó fogadás után a híd tizedik alkalommal rózsaszínbe, és 20 óra után indul a séta a pesti oldalról. A Clark Ádám téren a Főkertnek köszönhetően szalag alakú rózsaszín virágágyat ültetettek az Egyesület arcai, Detre Diána, Tóth Gabi, Sebetyén Márta, Ungár Anikó a sajtótájékoztatót követően, amelyet a séta idejére gyertyákkal világítunk meg.

Bezár