Aki mosolyog, pedig valójában rossz kedve van, elnyomja érzelmeit. Ezzel szükségtelenül stressznek teszi ki a szervezetét és a kelleténél jobban kimerül a munkája során. Csökken a motivációs szintje és gyakrabban betegszik meg. Erre jutott legalábbis Brent Scott amerikai pszichológus. A michigani szakember két héten keresztül buszsofőröket vizsgált, akiknek az USA-ban munkaköri kötelessége az utasokra mosolyogni.
A vidámságot tettető sofőrök sokkal kimerültebbek voltak a nap végére, mint akiknek valóban jókedvük volt. Azok viszont, akik valamilyen kedves emléket idéztek fel a pszichológus kérésére, és szívből mosolyogtak a felszállókra, nem esett nehezükre, hogy jókedvűnek látszódjanak, mert valóban jó hangulatba kerültek – így nem is fáradtak el a szerepjátszásban.
A nőket fokozottabban érinti a kérdés, mint a férfiakat, mivel többnyire gyakrabban mutatják ki érzelmeiket. Ezért az érzelmek elrejtése is több stresszt okoz.