A Saturnáliáktól a busójárásig

A Saturnáliáktól a busójárásig

A vízkereszttől hamvazószerdáig tartó időszak jelölésére szolgáló farsang szavunk a germán Fasching – a böjt napját megelőző, húshagyókeddi éjszakát jelölő – kifejezésből származik. Egy másik etimológiai érvelés szerint a kifejezés a szintén germán fasen, faseln – lódítani, fecsegni – igében gyökerezik. Ezen túl, a harmadik magyarázat szerint a farsang szó a szintén német „vaschang” kifejezésből eredeztethető: azokat az embereket hívták így, akik a vidám ünnepségek idején – híven a hagyományokhoz – viccesen beszéltek.

Akárhogy is: a farsang ma mindenképp a jókedv, a mulatság és a maszkabálok ideje.

A farsangi ünnepek gyökerei egészen az ókorig nyúlnak vissza: a rabszolgatartó Egyiptomban, az ókori Itáliában és Görögországban is megtalálhatjuk a mai farsangi hagyományok előzményeit. A híres Saturnaliákat a rómaiak a téli napforduló idején, a Szaturnusz isten uralkodása alatti boldog aranykorra való emlékezés jegyében ülték meg. Az ünneplés a sötétség elűzésével is összekapcsolódott, mely érthetőbbé válik, ha figyelembe vesszük, hogy a sötétség és halál szimbolikus értelemben igen közel állnak egymáshoz. A sötétség képviseli az ördögit, a rosszat: a félelmet, a betegséget, a szegénységet, az éhezést és a halált, míg a fény a nemiséget, a bőséget és örömöt jelenti: magát az életet.

Az ünnep általában több mint egy héten át tartott, a császárok korában azonban némileg szabályozottá vált; míg Augustus csupán három napot engedélyezett rá, a Saturnáliák hosszát Tiberius és Caligula is megtoldotta egy-egy nappal. A császárok a nép mulatságáról is gondoskodtak: cirkuszi versenyek, gladiátorjátékok és jelmezes, maszkos felvonulások követték egymást – ezek a felvonulások pedig többek közt a bolondok napja, és nem utolsó sorban a karnevál ősképéül is tekintendők.
A Saturnáliák idején a rabszolgáknak megengedték, hogy urakként viselkedjenek, míg gazdáik nem ritkán szolgát játszottak – ez a „szerepcsere” egyébként az ókori Egyiptomra is jellemző volt, ahol is az Ízisz istennőt éltető lakomákon a hierarchiát átmenetileg felfüggesztve uralkodó és rabszolga is egy asztalnál falatozhatott. A Saturnáliák idején teljes munkaszünet és féktelen jókedv uralkodott. A pogány népmulatság fennakadás nélkül folytatódott a kereszténységben – bár sokáig az egyházi vezetők mérhetetlen ellenszenvével találta szemben magát.
Ennek ellenére, a Bolondok ünnepe számos európai nagyvárosban a legnagyobb népünnepélynek számított, illetve minden vidék megőrzött valamit a Saturnáliák féktelen jókedvéből; az álarcos felvonulás mindig várva-várt esemény volt országtól és tájegységtől függetlenül. A nagyvárosokban például feldíszített szekereken óriási, maszkos, jelmezes alakokat hordoztak körül a nép nagy ovációja közepette.

A maszknak egyébként minden korban valamiféle mágikus erőt tulajdonítottak – nem véletlenül. Viselése ugyanis egyúttal újjászületést is jelent, hiszen amíg viseljük, valaki/valami mássá válhatunk. A maszk, az álarc a külvilág felé széppé, erőssé, boldoggá és hatalmassá is tehet minket vagy épp ellenkezőleg: annak a bőrébe bújhatunk, akiébe csak akarunk. Ördöggé vagy angyallá, varázslóvá vagy tündérré lehetünk, amíg a jelmezt viseljük – s ki ne szeretne néhanap valaki más lenni, vágyott tulajdonságok birtokába kerülni – akár egy rövid éjszakára csupán?

Az álarcosbál eredetileg a királyi udvarok kiváltsága – s egyúttal kedvelt szórakozása is – volt: gondoljunk csak a Napkirályra…A francia forradalmat követően a nép is kivehette a részét a metamorfózisból; divatba jöttek a rongyosbálok, napjainkban pedig alig akad olyan óvodás, akinek nem lehet része valamilyen jelmezes mulatságban.

Az álarc az ókorban mindig valamilyen ijesztő „torzpofa” volt, mivel arra szolgált, hogy elijessze, elűzze a telet. Az UNESCO által alapított szellemi örökségek reprezentatív listájára felkerült Mohácsi busójárás maszkjainak „feladata” is igen hasonló: farsang idején a busók a hagyományoknak megfelelően rémisztő maszkokba és szörnyruhába öltöznek; vízre bocsájtják a farsangi télbúcsúztató koporsót, s a farsangi ünnep végén pedig máglyagyújtással égetik el a telet, miközben körtáncot járnak. A mohácsi mulatságon számos más országbeli – Szerb illetve Lengyel – jelmezes csapat is vesz, sőt, Bulgáriában is több évszázados hagyománya van a busójárásnak. Hasonló karneváli maszkok léteznek még Olaszországban és Szardínián, illetve Spanyolországban is, ahol a zarramacosnak nevezett rémpofák űzik el egy egész évre a telet – méghozzá igen eredményesen...
 


Szakértőink

Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész



Bezár