Az édes finomság előnyei

- Írta: DÁ

Az édes finomság előnyei

Tudta-e, hogy egyes csokoládék komolyabb antioxidáns hatással bírnak, mint a zöld tea, az eper vagy a vörösbor? Pedig így van. Az édességekről általában csak azt halljuk, hogy hízlalnak és lehetőleg kerüljük a mértéktelen fogyasztásukat, előnyeikről jóval ritkábban esik szó.

A szervezetben folyamatosan keletkeznek a szabadgyökök, amelyek elsődlegesen a kártékony mikroorganizmusokkal szemben nyújtanak védelmet az ember számára, ám túlzott jelenlétük az egészséges sejtek fejlődését is akadályozza, megzavarja. E folyamatok az antioxidánsok segítségével akadályozhatók meg: ezen anyagok a kutatások szerint alapvető szerepet játszanak az öregedés lassítása és a betegségek kialakulásának megakadályozása terén. Ilyen antioxidáns anyagok az úgynevezett flavonoidok is, amelyekről a múlt század ’30-as éveiben még Szent-Györgyi Albert mutatta ki, hogy növelik a hajszálerek ellenállóképességét, csökkentik törékenységüket.

A csokoládé és alapanyaga, a kakaó igen gazdag ezekben a flavonoidokban. A katechin nevű flavonoid különösen jó hatást gyakorol a szervezetre, mivel gyorsan és jól szívódik fel a testben. Minél több finomítási-feldolgozási eljáráson megy keresztül a kakaó, annál kevesebb benne a hasonló antioxidáns anyag, de még a bolti táblás csokoládék is tartalmaznak flavonoidokat. Ugyanakkor mindenképpen érdemes magas kakaótartalmú csokikat keresni és azokat választani, és – bár ezt talán külön mondani sem kell – az étcsokoládé ebből a szempontból is jobb megfejtés a tejcsokinál, a tej ugyanis csökkenti az antioxidánsok felszívódását. A katechin a friss vizsgálatok szerint véralvadás-gátló hatással bír, így csökkenti a szervezetben a vérrög-képződést, erősíti az érfalakat.

A kutatások szerint a csokoládé nemcsak a szív- és érrendszeri megbetegedések elleni védekezésben tehet jó szolgálatot, hanem a daganatos betegségek ellen is hasznos. Bizonyított, hogy a csokoládé – kis mennyiségben – csökkenti a koleszterinszintet is. Az étcsoki nem véletlenül nélkülözhetetlen része a katonai túlélőcsomagoknak sem, hiszen számos létfontosságú, a fentieken túl is hasznos összetevőt tartalmaz. Kevesen tudják, de a csokoládéban arányaiban lényegesen több például a foszfor, mint a halban, ami az agy emlékezésért felelős részeit stimulálja és ösztönzi jobb működésre. A teobromin és a koffein serkentik az idegrendszert, a noradrenalin a test energiatartalékainak aktivizálásához járul hozzá, az anandamid pedig örömérzetet okoz – utóbbi miatt jellemző sokakra, hogy csokoládéval tömik magukat csalódás esetén.

Vagyis láthatjuk: a csokoládét hiba elintézni annyival, hogy kövérek leszünk tőle. Azonban ezt is érdemes szem előtt tartani, mert a hangsúly itt is a mértéken van.


Szakértőink

dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta



Bezár