A liarexia neve a lie, azaz hazugság szóból ered, és az utóbbi hónapokban a brit bulvársajtó egyik fő témája volt. A szakemberek álláspontja nem egységes azt illetően, valóban betegségről van-e szó – egyesek szerint csupán jól hangzó, figyelemfelkeltő címről van szó, amit a színes magazinok találtak ki a jobb eladhatóság érdekében –, az azonban nem kérdés, hogy e sajátos viselkedészavar létezik. Lényege, hogy a nők egy része otthon koplal és éhezteti magát vélt vagy valós alak- és súlyproblémái miatt, de ha a kérdés szóba kerül, mindenkinek azt mondja, kiegyensúlyozottan, egészségesen táplálkozik, nem fogyókúrázik. Sőt, még ezen is túllépve étteremben, baráti társaságban, munkahelyen rendesen, normális mennyiségben eszik, csak utána otthon fog koplalásba.
A liarexia háttere a szakemberek szerint elsősorban a szégyen, vagy pusztán az az érzés, hogy kellemetlen bevallani másoknak: elégedetlenek vagyunk külsőnkkel, nem tetszik az alakunk, súlyproblémákkal küszködünk. Mindez persze szélmalomharc, hiszen csupán nagyon ritka kivételek szerencsés adottsága a változatlan alak és a súlyingadozások teljes hiánya. Vagyis mondhatunk akármit, jó eséllyel senki sem fogja elhinni, hogy testünk „gyárilag” tökéletes és mentes minden felesleges zsírpárnától – mint ahogyan azt nem hisszük el Victoria Beckhamnek vagy Gwyneth Paltrow-nak sem…
A pszichológusok felhívják a figyelmet arra, hogy a liarexia hátterében egy másik félelem is megbújik. Habár az utóbbi években egyre inkább háttérbe szorulnak a korábban kizárólagos ideálként beállított csontsovány modellek, és ismét teret nyernek a kifutókban, lapokban a kerekded idomok, az elmúlt évtized beidegződéseit nehéz ellensúlyozni az ebben az időszakban szocializálódott nők esetében. Azt ugyanakkor senki sem szeretné, ha anorexiásnak, bulímiásnak titulálnák, márpedig a túlzásba vitt fogyókúrázás esetében gyakran előfordul ilyesmi. E szempont szintén abba az irányba hat, hogy a nők „elhazudják”, valójában mit és mennyit ettek.
Érdemes elgondolkodni, velünk fordult-e már elő hasonló…
