Minden szürke, semmi sem jó

2011.07.22.

Minden szürke, semmi sem jó

Napjainkban már több országban is betegségként tartják nyilván a burnout-szindrómát, azaz a kiégést, a modern kori civilizációs problémák egyik legveszélyesebbikét. Az ebben szenvedő emberek folyamatos szorongásban, örök motiválatlanságban élik le napjaikat.

A kiégettség elsődleges oka a mindennapok egyre fokozódó stressze, ami magánéleti vagy munkahelyi egyaránt lehet: a túlhajszoltságot mindenki másképp reagálja le, és amennyiben az állandó fizikai és lelki igénybevétel mellé nem párosul pozitív visszacsatolás, sokan könnyen magukba fordulhatnak. Az állandó bizonytalanság szintén hasonló eredményekhez vezethet, a végállapotban pedig már igen komoly mentális betegségről beszélhetünk.

Maga a burnout-szindróma évek alatt fejlődik ki, méghozzá több fázis során. Az első ezek közül az úgynevezett idealista periódus, amikor az illető „túlpörög” hivatása tekintetében: állandóan a munkán jár az esze, a magánélet másodlagossá silányul, és a legkisebb munkahelyi fiaskó vagy negatív tapasztalat is a kihat a magánszférára. Mindez nem azonos a munkamániával, egy határt átlépve azonban már a kiégés második stádiumáról beszélünk: innentől a beteg mintegy a tátongó szakadék szélén áll, személyisége egyre instabilabb. E szakasz neve frusztrációs stádium, amikor fokozódik az ingerlékenység, a munkahelyi teljesítmény azonban már nem fokozható tovább, az illető minden szempontból elérte a saját határait. Az ezt követő harmadik szakasz már a burnout kezdete: a munka minősége romlik, a kreativitás csökken, az egyre döntésképtelenebbé, csalódottabbá váló beteg pedig hatalmas kudarcélményekkel szembesül a mindennapi élet apróságai révén. Mindez komoly önértékelési problémákhoz vezet, és megjelennek az első fizikai tünetek is az örökös fáradtság, hasmenés vagy heves szívdobogás-rohamok képében. A végső stádium, a kiégettség állapota a reménytelenség állapota: a beteg ekkor már gyakorlatilag munkaképtelen, nem tud magán erőt venni, fizikailag is egyre rosszabbul érzi magát, és súlyos önsajnálattól szenved.

A kiégettséget lényegesen egyszerűbb megelőzni, mint utólag kezelni, erre azonban csak akkor van mód, ha odafigyelünk szervezetünk jelzéseire. A modern munkahelyek egy része már igyekszik tekintettel lenni az alkalmazottak igényeire: a munkavállalókra jobb esetben igáslóként, rosszabb esetben fogyóeszközként tekintő, falanszter-jellegű, embertelen és lélektelen taposómalmok ideje lejáróban van. Higgyük el: ha minden reggel remegő gyomorral, görcsösen rettegve indulunk el dolgozni, akkor érdemes elgondolkodni a váltáson, még akkor is, ha pillanatnyilag úgy fest, nincs előttünk más lehetőség. Amennyiben elértük a kiégettség állapotát, onnan már nagyon nehéz lesz visszatalálni, és egyedül szinte esélytelen, hogy sikerüljön, pszichológus vagy pszichiáter segítségére lesz szükségünk hozzá.


Szakértőink

dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász



Bezár