Szép remények

2011.03.24. - Írta: SzN

Szép remények

Gyomorba ültetett „pacemaker” lehet eredményes „fogyókúrás módszer” azok számára, akik képtelenek más módon megszabadulni jelentős súlyfeleslegüktől. Hatására az étvágy jelentősen csökken, és beindul a fogyás...

A németországi Stadtkrankenhaus Schwabachban, egy Münchenhez közeli klinikán közel fél évvel ezelőtt forradalminak is nevezhető beavatkozást hajtottak végre egy igencsak fiatal, mindössze húsz éves postásfiún, akinek azonban csak életkora csekély: testsúlya a beavatkozást megelőzően több mint száz kilogrammot nyomott – az azóta eltelt közel fél év alatt tíz kilogrammal lett soványabb a gyomorba ültetett eszköznek köszönhetően.

A postás már mindent kipróbált, de sem a szigorú étrend, sem a sport nem hozta meg a várt eredményt. A beavatkozással azonban „megtört a jég” – konkrétan csökkent farkasétvágya, ami tulajdonképpeni oka volt komoly mértékű elhízásának.

Míg Hetzner, az ifjú postás egy klinikai kísérlet keretében kaphatta meg a gyomorba ültetett „étvágycsökkentőt”, napjaink túlsúlyosai már legálisan is megvásárolhatják illetve ültettethetik be a gyomor-pacemakert, ugyanis annak forgalmazását és alkalmazását nemrégiben Nagy-Britanniában már engedélyezték, illetve idővel az EU-ban is elérhetővé válhat majd – adja hírül a [physorg] internetes egészségügyi portál.

A gyomor-pacemaker egyfajta közvetett agyi stimulációt fejt ki: elektromos impulzusokat kibocsátva teltségérzetről informálja (félre) az agyat. Az elektromos jeláramlás a pacemakerből pár perccel az étkezés megkezdése után beindul, így a páciens néhány jóízűen elköltött falat elfogyasztása után hirtelen egyszerűen úgy érzi, hogy dugig ette magát – holott a szerkezet beültetését megelőzően egy ugyanekkora ételmennyiség még előételnek is kevés lett volna számára.

Az amerikai találmányt a világon ezidáig több mint hatvan ember gyomrába ültették már be, és azok, akik több mint egy évig nem vetették ki az eszközt, egy év alatt testsúlyuknak hozzávetőlegesen húsz százalékától szabadultak meg. A gyomorba ültetett pacemaker akár öt éven keresztül is szolgálhatja gazdáját – ennyi idő alatt merül le ugyanis a benne lévő elektricitás.

Ám az új szerkezet üdvözlése nem egyöntetű: kritikus szakértői hangok ugyanis arra figyelmeztetnek, a szerkezet által kibocsátott impulzusokhoz a szervezet előbb-utóbb hozzászokik, majd folytatódik a „Nagy zabálás”. Mások ezen felül arra is ráirányítják a figyelmet, hogy az evés nem egyszerűen az éhség kielégítését célozza: egyeseknél egyenesen a legfőbb öröm forrása – példának okáért depresszióban igen gyakori jelenség az elhízás, amelynek oka azonban nem a fokozott éhségérzet, hanem a fokozott szomorúság.

Bár ezen ellenvetések igazságtartalma nehezen megkérdőjelezhető, a szerkezettel végzett vizsgálatok eredményei bíztatóak, nem utolsó sorban abból a szempontból, hogy a hasonló célból végzett műtéti beavatkozásokkal szemben ennek a metódusnak nincsenek jelentős mellékhatásai, szemben például az úgynevezett gyomorgyűrű alkalmazásával. A tény az, hogy a gyomor-pacemakerrel élő embereknek egyszerűen kevesebbet kell enniük, ráadásul könnyen emészthető, zsírszegény táplálékokat, mivel a beavatkozás után a gyomor a zsírdús, nehéz ételekkel csak igen nehezen, szinte alig képes megbirkózni.

Sokakat azonban meglehet, a fogyás ezen módjától nem a kritikai hangok riasztanak majd vissza, sokkal inkább annak borsos ára, ami közel öt millió forint, plusz a sebészi beavatkozás, no meg még az orvosi utánkövetés költségei...
 

Hozzászólások Szóljon hozzá!

Ellenőrző kód
Kérjük gépelje be a képen látható karaktereket! *

Bejelentkezés



Regisztráció
Elfelejtett jelszó

Szakértőink

dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta




Szerelmes gondolatok

Milyen gyakran mondja el kedvesének, hogy szereti?






Horoszkóp

Horoszkóp Kos Horoszkóp Bika Horoszkóp Ikrek Horoszkóp Rák
Horoszkóp Oroszlán Horoszkóp Szűz Horoszkóp Mérleg Horoszkóp Skorpió
Horoszkóp Nyilas Horoszkóp Bak Horoszkóp Vízöntő Horoszkóp Halak
Bezár