Az anyai szív

2010.11.11.

Címkék: szülés
Az anyai szív

Hat óra tájban ébredtem fel. A hajnali napfény első sugarai beszűrődtek az ablakon, sejtelmesen bevilágítva az egész szobát. A kórteremben mélységes csend honolt. Elő­ző éj­jel ad­tam éle­tet el­ső gyer­me­kem­nek, egy gyö­nyö­rűszép kis­lány­nak. A szü­lés fáj­dal­mas volt, azt kö­ve­tő­en pe­dig oly ki­me­rült, s az ér­zés­te­le­ní­tő in­jek­ci­ók­tól oly ká­ba vol­tam, hogy ala­po­san még csak szem­ügy­re se vet­tem új­szü­lött ba­bá­mat.

A fér­jem lé­pett be egy kis­ágyat tol­va ma­ga előtt. Le­ha­jolt, ki­emel­te be­lő­le a csöpp­sé­get és ka­rom­ba tet­te.
Michaela ap­ró kis ma­dár­tes­te szin­te el­ve­szett kar­ja­im­ban. Cso­dá­lat­tal bá­mul­tam rá. Mély­kék sze­mé­vel ér­dek­lőd­ve né­zett vissza rám. Olyan mély sze­re­te­tet érez­tem, mint még so­ha az­előtt éle­tem­ben. Ab­ban a pil­la­nat­ban a dol­gok át­ér­té­ke­lőd­tek szá­mom­ra. Meg­vál­to­zott a vi­lág.

Michaela gyer­mek­or­vo­si gya­kor­nok­ként töl­tött utol­só évem so­rán szü­le­tett. Saj­nos nem en­ged­het­tem meg hogy gye­sen ma­rad­jak, ami­kor kis­lá­nyom hét he­tes volt tel­jes ál­lás­ban kel­lett vis­­sza­men­nem dol­goz­ni. Az ott­hon töl­tött utol­só na­po­kat vé­gig­sír­tam. Ak­kor azt gon­dol­tam, hogy az a ször­nyű tény, hogy hos­­szú órák­ra el­sza­kí­ta­nak gyer­me­kem­től, anya­sá­gom és or­vo­si mun­kám leg­ször­nyűbb él­mé­nye lesz. Té­ved­tem.

Ami­kor a szü­lés után elő­ször lép­tem be a gyer­mek­tra­u­ma­to­ló­gi­á­ra a meg­szo­kott nyüzs­gés és zsi­vaj fo­ga­dott. Kis­vár­tat­va az ügye­le­tes me­di­kus ar­ra kért, kí­sér­jem fi­gye­lem­mel ho­gyan vesz vért egy két­hó­na­pos kis­ba­bá­tól. Le­gyek mel­let­te ar­ra az eset­re, ha szük­sé­ge len­ne a se­gít­sé­gem­re.
Kö­vet­tem őt a vizs­gá­ló­ba, s hall­gat­tam mi­kép­pen ma­gya­ráz­za el a lát­ha­tó­an iz­ga­tott fi­a­tal édes­anyá­nak mi­re ké­szül. Az anyu­ka lá­gyan rin­gat­ta ba­bá­ját a kar­já­ban. Majd ma­gá­hoz szo­rí­tot­ta, s nyugtatólag pas­kol­ta a ki­csi há­tát. Hir­te­len is­me­rős ér­zés fo­gott el. Én is így szok­tam tar­ta­ni Michaela-t, lá­gyan, óvón, te­le fé­le­lem­mel.

Meg­fáj­dult a szí­vem. Ez­előtt még so­ha sem érez­tem át en­­nyi­re kis be­te­ge­im édes­any­já­nak ag­go­dal­mát. Or­vos­ként a kis pá­ci­ens­re kon­cent­rál­tam, a szü­lők­kel csak ak­kor vál­tot­tam né­hány fel­szí­nes mon­da­tot, ha ez óha­tat­la­nul szük­sé­ges­sé vált, vagy ép­pen ma­radt er­re idő, amíg a gye­rek öl­tö­zött. Most meg­tud­tam mi­lyen is anyá­nak len­ni, s már saj­nál­tam, hogy ed­dig oly ke­vés fi­gyel­met szen­tel­tem a kis be­te­gek szü­le­i­nek.

Eköz­ben a me­di­kus elő­ké­szí­tet­te a fecs­ken­dőt és az in­jek­ci­ós tűt, elő­ké­szü­le­te­ket tett, hogy le­szo­rít­sa a ba­ba kar­ját. Moz­du­la­tai kis­sé gya­kor­lat­la­nok, de ha­tá­ro­zot­tak vol­tak. Néz­tem, aho­gyan ki­ta­po­gat­ja a vé­nát, majd be­le­szúr­ja a tűt a pi­ci kar­já­ba.
A csöpp­ség fel­si­kol­tott, majd ke­ser­ves sí­rás­ba kez­dett. El­szo­rult a tor­kom, kön­­nyek szök­tek a sze­mem­be. Aho­gyan rá­pil­lan­tot­tam a ki­csi­re, Michaela-t lát­tam ma­gam előtt a he­lyé­ben fe­küd­ni. A szí­­­vem za­ka­tolt, és resz­ket­ni kezd­tem. Még so­ha nem érez­tem így.

A vér­vé­telt kö­ve­tő­en gyor­san az or­vo­si szo­bá­ba si­et­tem. Be­zár­tam ma­gam mö­gött az aj­tót, és be­le­néz­tem a tü­kör­be. Ugyan­az az arc te­kin­tett vis­­sza rám, mint kis­lá­nyom szü­le­té­se előtt, még­is más em­ber. Bor­zal­ma­san érez­tem ma­gam.
Már Michaela szü­le­té­se előtt is ne­he­zen vi­sel­tem a ki­csik szen­ve­dé­sét, de ak­kor még töb­bé-ke­vés­bé si­ke­rült ér­zé­se­i­met füg­get­le­ní­te­nem a mun­kám­tól.

Csak a tu­do­mány­nak él­tem: a be­teg­ség ki­ala­ku­lá­sa job­ban iz­ga­tott, mint ma­ga az előt­tem fek­vő pá­ci­ens. Per­sze a kör­nye­ze­tem is er­re in­dí­tott. Ami­kor kol­lé­gá­im­mal a be­te­gek­ről be­szél­get­tünk, gyak­ran csak úgy em­le­get­tük őket: az aszt­más, a hörg­hu­ru­tos, az agy­hár­tya­gyul­la­dá­sos. Meg­vi­tat­tuk a di­ag­nó­zist, a ja­va­solt gyógy­sze­re­ket, s emel­lett má­sod­la­gos­sá vált a be­teg, mint hús-vér, ér­ző em­ber.

Min­dig is tud­tam, hogy az or­vos­tu­do­mány­nak cso­dá­la­tos ered­mé­nyei el­le­né­re sú­lyos korlátai van­nak. De most anya­ként fü­tyül­tem a me­di­ci­na cso­dá­i­ra, egyet tud­tam biz­to­san. Nem biz­to­sít­ha­tom gyer­me­kem egész­sé­gét és jó­lét­ét. So­ha nem lesz eh­hez elég erőm és tu­dá­som. Ez bor­zasz­tó fé­le­lem­mel töl­tött el.
Es­te, ami­kor ha­za­ér­tem, Michaela-t a ka­rom­ba zár­tam, és lá­gyan rin­gat­tam a há­ló­szo­ba ho­má­lyá­ban. Aho­gyan néz­tem ár­tat­lan pi­ci ar­cát, az az iszo­nyú ér­zés tört rám, hogy va­la­ki meg­se­be­sít­he­ti vagy el­ve­he­ti tő­lem. Gyű­löl­tem még a gon­do­la­tát is an­nak, hogy or­vos va­gyok, s így pon­to­san tu­dom, mi­fé­le alat­to­mos be­teg­sé­gek le­sel­ked­nek a gye­rek­re, s szem­be­sül­tem is ve­lük nap mint nap a kór­ház­ban.

Egy hét­tel azt kö­ve­tő­en, hogy a szü­lé­si sza­bad­sá­gom le­járt, érez­tem, egy per­cig sem tu­dok to­vább ma­rad­ni a kór­ház­ban, s kü­lö­nö­sen nem azon a he­lyen, ahol a vá­ró­te­rem a leg­be­te­gebb gyer­me­kek­kel van te­le.
Úgy dön­töt­tem, hogy a há­zi­or­vo­si pá­lyát vá­lasz­tom in­kább, s így azt csi­nál­ha­tom, amit a leg­job­ban sze­re­tek, a ma­gam mód­ján, a kap­cso­la­to­kat épít­ve hoz­zá­já­rul­ha­tok ah­hoz, hogy a gyer­me­kek és csa­lád­juk egész­sé­ge­sek és bol­do­gok le­gye­nek. Azt ugyan nem tu­dom ga­ran­tál­ni, hogy gyer­me­ke­ik so­ha ne be­te­ged­je­nek meg, azt vi­szont igen, hogy én min­dent meg­te­szek ez el­len.


(A fen­ti el­be­szé­lés Claire McCarthy, bos­to­ni gyer­mek­or­vos
Ho­gyan do­bog az anyai szív? cí­mű köny­vé­ből va­ló.)


Szakértőink

dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész



Bezár