1 2
23 találat 2 oldalon

Busójárás Mohácson

A busójárás a mohácsi sokacok (Mohács dél-szláv nemzetiségi – más eredet-magyarázatok szerint illír (görög) – gyökerekkel rendelkező, a településsel egyidős múltra visszatekintő lakói) rendkívül látványos elemekben bővelkedő hagyományőrző népszokása (sokac nyelvhasználattal “poklade”) amely a múlt század első harmadától egyben idegenforgalmi rendezvény is, melyre tízezrek látogatnak el a világ minden részéből.

Maszkok bálja

A farsang a tavaszvárás pogánykori, igen változatos képet mutató ünnepeiből nőtt ki, gyakorlatilag a zajos mulatozás, a tréfacsinálás, bolondozás, eszem-iszom és az advent lezárulásával, a párkeresés, udvarlás időszaka. Ahogy Goethe mondta, “a karnevál olyan ünnepség, amit voltaképpen nem is a népnek adnak, hanem a nép adja magamagának”.

Kívánjunk gyermekáldást közösen a Kívánság Karácsonyfával!

Magyarországon 150.000 pár számára már évek óta késik a gyermekáldás, a Kívánság Karácsonyfát mély megértéssel és tisztelettel nekik is szánjuk.

Hagyományok és újítások az idei Mesterségek Ünnepén

Kézművesség, zene, tánc – minden, ami hagyomány. Immár 26. alkalommal népesül be a Budavári Palota és környéke a népművészet legkiválóbb mestereivel, a régi szakmák tradícióinak őrzőivel.

Nem hűsít a Szentendrei Nyár

Hangulatot hevítő színházi előadásokkal – köztük öt premierrel –, önálló estekkel, folk- és jazzkoncertekkel, színházi felolvasásokkal és számos szabálytalan műfajjal várja a közönséget a Szentendrei Teátrum és Nyár.

Komolyan vett zenei fesztivál

Beethoven, Brahms, Vivaldi és jazz. A zenei műfajok változatossága, a sokszínűség jellemzi az idén 22. alkalommal megrendezendő Vajdahunyadvári Zenei Fesztivál programját.

Filmről filmre az Örökmozgóban

Antal Nimród, Bacsó Péter, Gauder Áron, Gothár Péter, Jeles András, Makk Károly, Pálfi György, Szabó István, Tarr Béla és Török Ferenc neve garancia a magyar filmművészet terén. Az elmúlt 40 év magyar filmjeinek legjavából válogat az Örökmozgó június 27. és július 1. között.

Irodalom és művelői a VOLT-on

Idén is lesz irodalmi sátor a VOLT-on, ahol olyan világsztárok lépnek fel, mint Iggy Pop és a Faith No More. Többek között Garaczi László, Kukorelly Endre, k. kabai lóránt, Kemény István, Gaborják Ádám, Sirokai Mátyás, Berta Ádám, Závada Péter, Simon Márton lépnek fel, és persze a sátor gazdái: a Hajtűkanyar.

Sting ismét Budapesten

Nyolcadik magyarországi koncertjére készül Sting: a brit dalszerző-énekes, a Police egykori frontembere június 26-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában, ezúttal nem szimfonikus, hanem rockműsorával.

Nyaralj a városligeti csónakázó tónál

A főváros legnagyobb tó parti nyaralója nyitja meg kapuit 2012. május 19-én a Városligetben. A “tóPart, nyár a tavon” című rendezvény szervezői egész nyáron változatos sport- és zenei programokkal várják a látogatókat.

Ezer Lámpás Éjszakája

Az eltűnt gyermekek világnapja alkalmából május 25-én idén hat városban rendezik meg idén az Ezer Lámpás Éjszakáját; mintegy 50 énekes, zenész és zenekar vállalta, hogy a kampány mellé áll, és fellépésével támogatja az eltűnt gyerekek felkutatását.

Rajzpályázat Kisvakondról

A Kisvakond kalandjai címmel rajzpályázatot hirdet óvodás és iskolás gyerekeknek a Budapest Film a közelgő gyereknapra gondolva; a beadási határidő május 10.

Legnagyobb koncertjére készül a Csík zenekar

A Sziget mínusz 1-dik nap a Csík zenekaré lett a Daloskönyv albumuké, de a jubileumát ünneplő zenekarral színpadra lép majd Kiss Tibor, Lovasi András és Ferenczi György is.

Mesés kilátások

Az utóbbi időben kiemelt figyelemmel fordultak az írók és az olvasók a gyerekeknek szánt történetek felé. Gyerekirodalom felnövőben címmel rendezi meg idén a Szépírók Társasága VIII. Irodalmi Fesztiválját.

Táncoló tavasz

Folklór-kalendárium címmel indít útjára egy újabb sorozatot a Honvéd Táncszínház és a Nemzeti Táncszínház április 17-én.

Ismét szakuraünnepet tart a Füvészkert

A japán cseresznyefák virágzásában gyönyörködhetnek a látogatók az ELTE Füvészkertben szombaton és vasárnap a szakuraünnepen, melyen kalligráfia és íjászati bemutatók is színesítik a programokat.

Goya rézkarcai Győrben

Goya rézkarcai, klasszikus és jazz ütős zene, dalszínház, divatbemutató. A hagyományokhoz híven Győrben a város kulturális életének immár 16 éve meghatározó rendezvényével, a Győri Tavaszi Fesztivállal indul az esztendő.

Fürdők éjszakája

Öt budapesti gyógyfürdő, a Széchenyi, a Gellért, a Rudas, a Lukács és a Király is zenés programokkal várja az érdeklődőket március 10-én a Fürdők Éjszakáján.

John Malkovich a Tavaszi Fesztivál vendége lesz

A világsztár a Pokoli vígjátékban játszik, amely egy valós alapokon nyugvó sorozatgyilkosság történetét dolgozza fel.

20. VOLT lesz

A szervezők szerint aktuális és kultikus sztárok várhatók idén a Volt fesztiválra. Az idei fesztiválok meghívott vendégei között a Snow Patrol, az Iggy & the Stooges, a Lostprophets és Katy B neve is szerepel.
1 2
23 találat 2 oldalon

Szakértőink

dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos
Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos



Bezár