1 2 3 4
63 találat 4 oldalon

Kiengesztelő szex – és amitől olyan jó

A veszekedés utáni szex sokak szerint a legjobb. Egy hosszú, intenzív veszekedés után az élmény sokkal szebb. A szakértők egyetértenek: a veszekedés utáni szex segít megoldani a kialakult feszélyezett helyzetet. Persze ez csak akkor működik, ha a szex nem a vita megoldása, hanem a megoldást követi.

A szex sem ér véget az orgazmussal

Vége a fergeteges szexuális együttlétnek – a nő odabújna kedveséhez, aki azonban már az oldalára fordult és átlépett az álmok birodalmába. Ismerős a kép? Jó eséllyel az. Nem szükséges pedig, hogy mindez törvényszerű legyen, ugyanis nemcsak elő-, hanem utójáték is létezik az ágyban.

Mit szeretnek a férfiak az ágyban?

Talán viccnek tűnhet, ha azt mondjuk, hogy a férfiak is igénylik az előjátékot, pedig igaz. Olyannyira, hogy több vonatkozó felmérés szinte mindegyike azt mutatja: egy pasi körülbelül negyed órányi felvezetésre vágyik az ágyban a nagy akció előtt.

Indulj be!

Betéve tudjuk, mindet kipróbáltuk: osztrigát faltunk, fülledt erotikus filmeket néztünk, masszíroztuk egymást – és ezek a módszerek egy idő után bizony akkor is unalmassá válnak, ha tényleg jók szexuális életünk felpezsdítésére, a libidó beindítására. Mindez persze azzal is jár, hogy egyre kevésbé alkalmasak a vágy felkorbácsolására. Szerencsére azonban léteznek más, bizonyítottan működőképes praktikák is.

Tíz tipp, ami beindítja a pasikat

Léteznek bizonyos dolgok az ágyban, amikre a férfiaknak szükségük van ahhoz, hogy minden igényüket kielégítve érezzék, ám ezek tipikusan olyan dolgok, amikkel a legtöbben biztosan nem állnak oda szívük választottja elé, hogy a szájába rágják. Mi ugyanakkor helyettünk is adhatunk néhány holtbiztos tippet.

Hogyan lehet már az első alkalom is igazán jó?

Gyakran még tapasztalt férfiak is követnek el bosszantóan zöldfülűekre valló hibákat, amikor első ízben bújnak ágyba egy új hódítással. Ilyenkor megmosolyogtató naivitásra vall, ha azt hiszed, hogy a nő fejben nem jegyzetel, így aztán a legjobb, ha elkerülöd ezeket a csapdákat. Már csak azért is, mert a felmérések szerint a hölgyek mintegy kétharmadánál igenis nagy súllyal esik a latba a kapcsolat jövőjét illetően, milyen is volt az első...

10 ok, amiért egy nő félreléphet

Sokan úgy tartják, hogy a nők monogám lények, akik a végsőkig kitartanak partnerük mellett. Azonban ez mára, úgy tűnik, csak üres sztereotípia. A férfiak egy része úgy hiszi, bármit megtehet – de ezzel sajnos csak áltatják magukat. A nők ugyanis, bár egészen más okokból, mint a férfiak, bizonyos esetekben kifejezetten hajlanak más partner karjaiban keresni a boldogságot.

Tavaszi randitippek hölgyeknek

Itt a tavasz, pezsegnek a hormonok, megtelnek a kerthelyiségek, vagyis elérkezett az alkalom egy kis ismerkedésre. Sokan viszont nem tudják, hogy kezdjenek bele a randizásba, azt meg főleg nem, mire is figyeljenek oda ilyen alkalmakkor. Összeállításunkban utóbbihoz kívánunk adni néhány hasznos tippet hölgyeknek.

Mi kell a nőnek?

A nők 56%-a hetente 2-3 alkalommal vágyik szexuális együttlétre, míg 19 százalékuk hetente egyszer élne nemi életet, és azt is inkább a hétvégén. A férfiasságot a nők 77%-a nem kizárólag az ágyban nyújtott teljesítménnyel méri, és többségük (63%) nem köti feltétlenül az aktus meglétéhez az együttlét minőségét, mert véleményük szerint fontos, hogy egyébként örömet szerezzenek egymásnak” – derült ki a Magyar Szexuális Medicina Munkacsoport...

Tavaszi randitippek férfiaknak

Itt a tavasz, pezsegnek a hormonok, megtelnek a kerthelyiségek, vagyis elérkezett az alkalom egy kis ismerkedésre. Sokan viszont nem tudják, hogy kezdjenek bele a randizásba, azt meg főleg nem, mire is figyeljenek oda ilyen alkalmakkor. Összeállításunkban utóbbihoz kívánunk adni néhány hasznos tippet férfiaknak…

Férfias igazságok

Ez nem rólad szól, hanem róla! Ne kezeld az impotenciát túl személyes kérdésnek, inkább érezz vele együtt!

Vitastratégiák egy kapcsolatban

Vita és vita között is van különbség egy kapcsolatban. Ki gondolná például, hogy biológiai okai vannak annak, miért lehet veszélyes a személyeskedés és a túl éles sértés egy veszekedés során?

Tantrával a megújuló szerelemért

A több mint 1500 éves tantra lehetőség szexuális életünk felfrissítésére, szebbé, izgalmasabbá tételére, kiteljesítésére. A tantrikus szex célja összetett: nem csupán az élvezetre, hanem a teljesség megélésére koncentrálva nyújthat minden eddiginél mélyebb, összetettebb és kielégítőbb szexuális élményt.

Kezdje szexszel a napot!

A dolgozó világ jelentős része számára az ébresztőóra/tévé/telefon reggeli hangja nem éppen szívderítő. Most őszintén: miért nem tesz meg mindent annak érdekében, hogy a legtöbbet hozza ki a reggelből, ha már ilyen pocsékul indult? Hiszi vagy sem, a reggeli szex csodákat tehet, és áldása utóbb az egész napot más fényben láttatja majd.

Milyen nőre vágynak a férfiak? 11 pontba foglalva

Milyen a jó nő a férfiak szerint? – kérdezhetik sokan, és úgy érzik, képtelenek megfejteni, milyen elvárásokkal vadásznak maguknak partnert a teremtés koronái. Pedig a férfiak lényegesen egyszerűbben működnek, mint azt a hölgyek többsége gondolná. Csokorba gyűjtöttünk tehát pár alapvető fontosságú tényezőt…

Nem kizárólag a szexen jár a férfiak agya

A férfiaknak átlagosan hét másodpercenként jut eszébe a szex – szokás hangoztatni. Most azonban úgy fest, az erősebbik nem képviselői legalább annyit gondolnak az alvásra és az evésre is, mint az ágyban átélendő örömökre.

Szexuális hűtlenség: kódolva

Ha egyesek az örök áldozat szerepébe kerülnek párkapcsolataikban, már ami a megcsalatást illeti, fellélegezhetnek: meglehet, valóban csupán pechesek, és a „hiba tényleg nem az ő készülékükben” van. Egy tanulmány szerint ugyanis bizonyos géntípussal rendelkező emberek szinte kódolva vannak a szexuális kicsapongásra, és hűtlenkedéseik hátterében egyfajta dopamin-függés áll.

Prosztatagondok? A megelőzés titka a rendszeres szex!

Hihetetlen, de még most, a 21. században is a legtöbb férfinek van egy olyan szerve, amelynek vizsgálatától és esetleges problémáitól maguk a férfiak rettegnek, ez a prosztata. A prosztatánál felmerülő esetleges gondokról, betegségekről Dr. Rosta Gábort, a Dr. Rose Magánkórház urológusát kérdeztük.

Szex és egészség: együtt járnak

A szexualitás nem csupán örömforrás: sokkal több annál. A szex az egészség és életminőség igen fontos összetevője. Az aktív nemi élet csökkentheti a stresszt, erősítheti az immunrendszert, a szív-és érrendszert – meghosszabíthatja az életet.

Szuperszex – délibáb, vagy valóság?

A szexről szóló téves elképzeléseknek, hiedelmeknek se szeri, se száma. Vannak közöttük olyanok, amelyekben nagyon sokan hisznek. Ezeket szokás szexuális mítoszoknak nevezni. Ezekből emelünk ki a következőkben néhányat, a legelterjedtebbek közül.
1 2 3 4
63 találat 4 oldalon

Szakértőink

Somogyi Andrea Somogyi Andrea pszichiáter
dr. Sáry Gyula dr. Sáry Gyula belgyógyász
Bujdosó Mara Bujdosó Mara pszichológus
dr. Kósa Zsolt dr. Kósa Zsolt szülész- nőgyógyász
dr. Káposzta Zoltán dr. Káposzta Zoltán neurológus
dr. Apor Péter dr. Apor Péter belgyógyász, sportorvos
Solymosi Dóra Solymosi Dóra dietetikus
dr. Sánta Zsuzsa dr. Sánta Zsuzsa gyógyszerész
dr. Fekete Ferenc dr. Fekete Ferenc andrológus
dr. Pataki Gergely dr. Pataki Gergely plasztikai sebész
dr. Bálint Géza dr. Bálint Géza reumatológus
dr. Sahin Péter dr. Sahin Péter gasztroenterológus
dr. Felkai Péter dr. Felkai Péter utazásorvos
dr. Süli Ágota dr. Süli Ágota pszichiáter, pszichoterapeuta, gyermekterapeuta
dr. Nagy Andrea dr. Nagy Andrea gyermekorvos



Bezár